Rajcsók Attila “Óriás Ammonitas” című műve a szobrász által megalkotott formavilág legnagyobb méretű megvalósulása. Az alkotás címe kihalt tengeri élőlényekre utal, amelyek különleges felépítésű vázzal rendelkeztek. Azonban Rajcsók szobra jóval több, mint fosszíliák geometriájának rekonstrukciója. Az “Óriás Ammonitas” tekintélyes mérete lehetőséget nyújt arra, hogy részletesen megfigyeljük azt az eleven dinamikát, amelyet az anyag és a forma elválaszthatatlansága kölcsönöz a szobornak. A nyers, rétegesen hegesztett acélpántok spirálisan követik egymást, megteremtve ezzel a mű egyedi belső logikáját. Nagy mérete okán ezt nem láthatjuk egészében, így a szobor arra ösztönöz, hogy körüljárjuk, állandóan változtassunk a nézőpontunkon. Az értelmezéshez szükséges, hogy felvegyük azt a térbeli ritmikát, amely a mű sajátja, vagyis kénytelenek vagyunk alávetni magunkat a szobrászati alkotás térszervező erejének. Ám ennek a kényszerítő erőnek az elfogadása nem oldja a feszültséget, amely abból a felismerésből adódik, miszerint az “Óriás Ammonitas” valójában a feltörhetetlen váza annak a kisajátított, sötét, titokzatos belső térnek, amelyhez nincs hozzáférésünk…