Szentandrási-Sós Zsuzsanna

RAJCSÓK ATTILA SZOBRÁSZATA

Az organikus szobrászat alkotásai a természet modernkori szakrális és intellektuális, időtlenséget és örökérvényűséget közvetítő imitációi. Rajcsók Attila művészete - életkorának köszönhetően - ennek a kifejezési formának és teremtési szándéknak már a XXI. századi megjelenése. A jelenleg bontakozó életmű gyökereinek a mesterével, Gálhidy Péter egyetemi tanárral folytatott eszmecserék és az alkotó munka adott termékeny talajt. Tanulmányai alatt biomorf és stilizált, madarakat és antropomorf formákat idéző plasztikákat készített, és ezzel egy időben arra kereste a választ, hogyan lehet egy művet úgy installálni, hogy a gravitáció vizuális hatását csökkentse. Ennek eredményeképpen szobrai alól elhagyta a posztamenst. Saját művészetét, tárgyi megfogalmazását nem bízta a véletlenre: az alkotás többféle technikai módszerével, így faragással, mintázással, öntéssel és hegesztéssel kísérletezett, majd végül a önzkifejezésére leginkább alkalmas módszerre, a konstruálásra, a kecskeméti KÉSZ acélszobrászati szimpozionon lelt rá. Itt nyílt lehetősége elmélyültebben megismerkedni az acéllemezzel, mint szobrászati fémmel, illetve olyan gépek és technikák kipróbálására, amivel alkotói habitusa azonosulni tudott, és amit később saját műtermében is alkalmazhatott. Az anyaghasználaton és technikai megoldásokon túl a kifejezési forma keresése izgatta, amit a jelenleg is preferált öblös, gömbölyded struktúrákban lelt meg. Rajcsók művészetében ősi formának tekinthető a népművészetből ismert csanak, kanál, aminek monumentális méretű plasztikai adaptációját a nagyatádi faszobrászati szimpozionon készített el. A diplomamunkává avanzsált mű jelenleg a KOGART kortárs művészeti gyűjtemény része.

Mindezen műveltség együtt határozza meg a jelenleg kiteljesedő alkotói korszakot. A diplomát követő évtől saját stílusú szobrait acéllemezből precízen metszett pántok hajlításával és hegesztésével formálja, konstruálja. Védjeggyé vált anyaghasználata és formavilága, melyek alkalmazásával nem szakad el teljesen a figuralitástól. Formaredukciót végez: a felismerhető vagy megfejthető formák - asszociációkat teremtő - mezsgyéjén stilizál, elvonatkoztat, a figuralitás és absztrakció határán egyensúlyoz. Sosem az egészből, a művet meghatározó vázból, vagy redukálható tömbből, hanem az azzá váló egységből, az acélpántokból indít, amiket a természet törvényszerűségeinek engedelmeskedve, organikusan épít. Nincs sokféle elem: egy azonos ív ismétlése eredményezi a kényszerűségben foganó és formálódó formák kibontakozását. Kissé öntörvényű, lassú a folyamat, de a végeredmény a korábbi, fafaragás és agyaggal történő mintázás révén szerzett formatapasztalat eredményeképpen tudatos és szándékos. A születő műveknél meghatározó a pántok hosszúsága, hajlási szögük, egymásra simulásuk ritmikája, illetve az összehegesztés módja: ezek mentén bontakoznak ki formái, melyek a nagyatádi faplasztika reminiszcenciájaként is értelmezhetők. Ennek megfelelően több mű kompozícióját szárral egészíti ki, ami egy új támaszkodási pontot ad a szobroknak. A formaalkotás sajátosságából eredően pozitív-negatív felületek ritmikus fény-árnyék hatása festőivé teszi a térbeli formákat. A műre vetülő fény erőssége és iránya meghatározza a művek látványát: Rajcsók Attila fénnyel komponál. A tudatos festői hatást a szobrok felületkezelésével és színesre festésével is alátámasztja, így művei a neopop stíluskört is érintik. Az egymásra épülő pántok változnak, a legbelsőtől az utolsóig, úgy rétegződnek egymásra, mint a hagymahéj, bontakoznak ki saját formájukban, mint a csigaház, fordulnak önmagukba vissza, mint az összegömbölyödött lárva. A természet organikus növekedésének törvényszerűségei tárulkoznak fel. A szobrok - értelmezésük és olvasatuk során - a szemlélő műveltségéből és vizuális élményeiből eredő szubjektív gondolatokat eredményeznek. Mi a forma? Sisak, csador, álarc, mag, kosár, gyümölcs? Mindenkinek az, amit éppen látni képes.

A pántszobrok egy adott elem ismétlésével születő konstrukciók, kompozíciók. Bizonyos művek egy kisebb, hasonlóan kivitelezett formát is magukban hordoznak, esetleg szárral rendelkeznek. Az ismert munkák között figyelemre méltó a Bölcső, amelynek három egymásba bújtatott elemének frappáns kompozíciója igazi körplasztikát eredményez. Minden nézete izgalmas, váratlan és új látványt nyújt. Folyamatosan takar, majd fed, kinyit és elrejtáll. Pulzál, mint maga az élet. Ez a mű a jelenlegi alkotói korszak unikális darabja, mivel kompozíciója eltér az eddigiektől: a külső, egymásnak a hegesztés felől tükörképet mutató két azonos fele megtöri a korábbi csigavonalak mentén realizálódó formát. A szobor négy részből áll. Külső héja határozottan tárja fel belső magvát: szétnyíló kelyhek, virágszirmok ölelte bimbó, megszülető gyermek. Az egymásba helyezett, fokozatosan nyíló formáinak ismétlése folytonosságot sugall. A nyílás, amin keresztül a műbe látunk, feltárulkozás, a lényeg megmutatása. A téma okán a szobor tudatosan posztamensre helyezett, így védett és kiemelt. A talapzat tehát immanens része az alkotásnak, a születés és szülész művészi, szimbolikus és absztrakt megjelenítésének. A fehér szín a gondolati tartalmat erősíti, szimbolizálja az ártatlanságot, a tisztaságot, a teljes mű egészének ikonikus felmutatásáról győz meg.

A művek értelmezésében fontos szerepet játszik az alátámasztás, a posztamens elhagyása. Annak hiánya a belső térrel való közvetlen kapcsolatot eredményezi, így a művekben feszülő lendületek és ívek maximálisan érzékelhetőek. A szobrok támaszkodó pontjai eggyé válnak a teret körbeölelő padló és fal pontjaival, így maga a belső tér, a kiállítás helyszíne átveszi annak szerepét. A néző ilyenkor benn találja magát az alkotás aurájában. Ennek köszönhetően tapasztalható, hogy az egy ponton támaszkodó, azaz szár nélküli művek vizuális hatása statikus, nyugodt. A két vagy három ponton álló, szárral rendelkezőké dinamikus. Ez utóbbiak – ha stabilan állnak – azt a képzetet keltik, hogy billeghetnének a test és szár támaszkodó pontjaiból kiindulva, dinamikájuk azonban sosem azonos irányú ezzel az érzettel. A hosszú ívben hajló szárak alatt/mögött sűrűsödik, fölötte/előtte tágul a tér. Az alkotások támaszkodó és legmagasabban elhelyezkedő pontjai lényegessé válnak. Ez utóbbi a mű holtpontja, mivel az alul lévők ezt tartják tehetetlenségben, ami végeredményül a szobor egyensúlyát eredményezi.

Rajcsók Attila szobrász. Művészetének műfaja és stílusa a hagyományos művészettörténeti terminusok által csak magyarázatokkal definiálható, szobrai tipikus kortárs művészeti produktumok.

Budapest, 2014. június 3.